2015. március 20., péntek

Találmány hasznosítás jogszabályok hálójában

Hiába innovatív egy cég, ahhoz, a találmányok fejlesztéséhez, majd ezek pénzt hozó termékké alakításához számos jogi szabályt kell ismerni, átlátni és jól alkalmazni.

A kutató embertípus jellemzője – legyen szó egyetemi, nagyvállalati, vagy éppen egy mikrovállalkozásban kutató szakemberről – a tudományos feltárásra való irányultság. A kutató célja minden esetben valamely új, a tudomány állásához képest előremutató koncepció létrehozása, melynek révén a boltok polcain új termékek jelenhetnek meg, korábban gyógyíthatatlan betegségek gyógymódjára derülhet fény, használati tárgyaink, autóink, telefonjaink és hobbieszközeink pedig egyre inkább mindennapi kényelmünkre fókuszáló, intelligens szolgálókká válnak. Az azonban korántsem mindegy, hogy a kutató ismeri-e a kutatások keretét jelentő, környező normarendszert (jogszabályokat, ajánlásokat, irányelveket), hiszen ezeken nagyban múlik, hogy később képes lesz-e „apró pénzre” váltani, hasznosítani a találmányt. A kutatások során is érvényes, örök igazság, hogy aki ismeri és értően alkalmazza a szabályokat, komoly versenyelőnyre tehet szert (gondoljunk csak a kutatás-fejlesztési adóösztönzőkre), melynek révén hamarabb és költséghatékonyabban léphet piacra egy új termékkel vagy szolgáltatással.

Mely területeken lehet fontos az innovációs jogszabályok ismerete?

Az innovációs jogszabályok a kutatástervezéstől a piaci hasznosításig átfogják az értékteremtési folyamatot. Ezek ismerete elengedhetetlen a vállalati kutatási közegben, hiszen e gazdálkodói kör a mindenkori adó- és költségvetési politika függvényében egyes ösztönzők (pl. adó- és járulékkedvezmények) igénybevételére számíthat.

Ezen kívül, aki kutatás-fejlesztési céljait hazai és európai uniós pályázatok igénybevételével kívánja megvalósítani, pontos ismeretekkel kell, hogy rendelkezzen az egyes pályázatok során alkalmazott jogszabályokról.

A vállalkozási területen kívül természetesen az innovációs jogszabályok közvetlenül kihatnak a felsőoktatási szereplők kutatásaira, valamint alapvető keretet jelentenek a kutatási kooperációk megvalósítása során. A fentieket összefoglalva, az innovációs jogszabályok mindazon területen fontosak lehetnek, melyek érintkeznek a kutatáson alapuló értékteremtő lánc valamely elemével.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése